Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
Cum Deo pro patria et libertate! - Istennel a hazáért és a szabadságért!
Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén.
Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben címmel várja a családokat május 19-én és 20-án a szabadtéri múzeum, ahol többek közt a kékfestés és a csipkevarrás hagyományát is meg lehet majd ismerni.
A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
A Menekülés című lemezen hallható anyag az első, 1991-ben megjelent nagylemez előtti évek termése.
Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
A premiert szeptember 30-ra tűzték ki.
Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
A Magyar Posta alkalmi, személyes bélyegkibocsátással tiszteleg az idén 85 éves Korda György énekes előtt.
Charlie 77 sztorin keresztül meséli el életét
Különleges önéletrajzi könyvet írt Horváth Charlie. A népszerű, idén 77 éves énekes 77 sztori címmel mesél életéről, kalandjairól, barátságokról, zenéről és dalokról, ehhez rengeteg, korábban nem publikált fotó szerepel illusztrációként.
A műtárgyak történetére fókuszál az idei Műtárgyak éjszakája fesztivál
A programokon a műtárgyak rejtélyes eredetének történetét szeretnék elmesélni az elkészítésük pillanatától egészen addig a pontig, amíg azok a műkereskedelembe kerülnek.
Felföldi László pécsi megyés püspök lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka
Május 18-án, szombaton 7.30-kor kezdődik szentmise a kegytemplomban.
Bukarestben bérmált magyar fiatalokat Erdő Péter bíboros
Magyar nyelvű szentmisét mutatott be és fiatalokat bérmált szombaton Bukarestben, a Minden Kegyelmek Édesanyjának nevét viselő Barátok templomában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.
Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
A színész rendszeresen játszik nyári színházakban.
Megjelent a Korda György 85 LP, szombaton koncert a Sportarénában
Generációkon átívelő rajongótáborral rendelkeznek, és a mai napig aktívak a zenei életben.
Kétnapos nemzetközi konferencián mutatják be a Liszt Ferenc-kutatás legújabb eredményeit Budapesten
A kutatók közös fórumon tudják átadni egymásnak és a hallgatóságnak.
Több mint száz színésszel felvett új hangoskönyv-sorozat készül a Harry Potter-regényekből
A hangoskönyvek az Amazon Audible és a Harry Potter-varázsvilág globális kiadója, a Pottermore Publishing gondozásában jelennek meg.
Meghalt András Ferenc
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze 81 éves volt.
Gyermekrajzpályázatot hirdet a MÁV a balesetek megelőzése érdekében
A diákok tíz közlekedési helyzet közül választhatnak egyet, amit lerajzolnak.
Felbukkant az ingatlanpiacon, majd hamar el is kelt Törőcsik Mari egykori otthona
A helyiek azt mondják, a ház szinte zarándokhellyé vált, és ők is őrzik a színésznő emlékét.
Új Oscar-szabályokat fogadott el az amerikai filmakadémia kormányzótestülete
A 97. Oscar-díjátadó gálát 2025. március 2-án rendezik meg Los Angelesben.
Quentin Tarantino mégsem a filmkritikusról forgatja utolsó filmjét
Egyelőre nem lehet tudni, hogy miután félretette a mozikritikusos filmet, vajon milyen témát választ majd utolsónak beharangozott játékfilmjéhez.
Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.
A skatulya I.-en is szereplő mariana.árok című felvétel már túlszárnyalta a 2,5 milliós megtekintést YouTube-on, a cipoe pedig 1,6 milliónál jár.
Búcsút vettek Eötvös Péter zeneszerzőtől
A 21. század egyik legelismertebb kortárs zeneszerzője március 24-én, hosszan tartó betegség után hunyt el 80 éves korában.
Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát
A Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 85 éves volt.
Százharmincnál több nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2024 versenyre
Idén négy darab, háromtagú szakmai zsűri értékeli a bonbonokat, egy tag mindig pálinkaszakértő, a többi pedig cukrászmester, cukrászdatulajdonos.
Ötven év után streamingen ismét látható a Let It Be és egy új Beatles-könyv is megjelent
A napokban megjelent All You Need Is Love című könyvben mások mellett Paul McCartney, Yoko Ono, George Harrison és Ringo Starr is megszólalnak.
New York kiemelt kulturális központjában is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! című magyar filmet
A bemutatónak helyet adó Lincoln Center az egyik legrangosabb művészeti létesítményként ismert.
A Toto és Gregory Porter is fellép jövőre a VeszprémFesten
A Toto, Gregory Porter, Paloma Faith, a Milky Chance és a Caravan Palace lép fel jövőre július 16. és 20. között a VeszprémFesten, amelyen Snétberger Ferenc három koncerten ad keresztmetszetet művészetéből.
Reigl Judit egyik festménye is szerepel a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján
Az ünnepi aukciós anyag egyik kiemelt tétele lesz Reigl Judit Tömbírás című sorozatának 1959-ben készült, vörös és fekete pászmákból álló darabja.
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06