Kedves Barátaim!
Legyetek kedvesek küldjétek tovább ezt a meghívót, azoknak is , akiket érdekelhet.
Szeretettel várunk Benneteket július 2-án, szombaton 17 órára Mészárosné Marcsi (06/20/229-1858) portáján, Gyöngyöstarjánban egy Sarlós Boldogasszony szertartásra és az azt követő nyársalással egybekötött baráti beszélgetésre .
Sarlós Boldogasszony a szegények, a betegek és a várandós anyák védőszentje. Sarlós Boldogasszony napja régen az aratás kezdete volt.
Palóc vidéken ezen a napon a ház elé, vagy az udvarba egy kancsó friss vizet és egy poharat tettek egy terített asztalra, mellé széket, hogyha a nehézkes Mária arra jár megpihenhessen.
Darvas-Kozma József, Csíkszereda, 2005:
„A középkorban vigíliája és nyolcada volt. Késői Mária ünnep. A XIII. században a ferencesek révén terjed, 1389-ben vált az egyházban egyetemessé.
A csíkrákosi mondai hagyományban: Zablya Péter hatalmas úr, kemény, kegyetlen ember. Féltek tőle az emberek, de áldottlelkű felesége miatt nem gyűlölték. Az asszony hálából lett Péter felesége, amiért az a török rabságból kiszabadította. Mindig féltékenykedett Péter. Az asszony bátyjának véletlenül náluk maradt sarkantyúkereke miatt - idegen csábítóra gyanakodva - tűzpróbára ítélte a feleségét. Az asszony Sarlós Boldogasszonyhoz imádkozott. Ura közben az ablakon át az érő búzatáblát szemlélte, s szólt feleségének, ha egyedül learatja a termést, eltekint a tűzpróbától. Az asszony sírva fakadt, kétségbeesése elfárasztotta, s álomba merült. Péter látta csak, hogy száz meg száz csillagba kapaszkodva angyalok ereszkednek le a búzába. Előttük királynői alak halad, Feje körül glória, kezében sarló. Gyorsan learatott az égi sereg. Péter búcsút járt, s hálából fölépítette a rákosi templomot.
Sarlós Boldogasszony az aratás édesanyja és királynéja gondoskodik a szegényekről és az ég madarairól is. A szegények és a szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és a fogságban gyötrődők párfogója, a halottak oltalmazója. Ő a várandós édesanyák vigyázója is. Az ünnep vigíliáján emlékeztek meg Mária anyaságáról. Ez a nap adta alkalmát a szegénygondozásnak, az anyaság ünneplésének és az aratás szakrális kezdetének is.
Régen e napon kezdték az aratást. A XVIII. században még az asszony aratott sarlóval, a férfi kötözött. Kalotaszegen a férfiak fejfájára ekevasat, az asszonyokéra olvasót vagy sarlót festettek. Úgy hitték eleink, hogy Szűzanya arat és a fiára hagyja, hogy gyűjtsön és a búzát a konkolytól elválassza. Az „élet" (a gabona, de főképpen a búza) Isten ajándéka, Krisztus teste (Oltáriszentség).
Az alföldiek szent énekeket énekeltek munka közben. Azt tartották, hogy minden aratásban az ítélet napja jelenik meg: a konkoly elválik a búzától. A föld keleti sarkában kezdték az aratást Nemessándorházán, s az első két kévét rögtön keresztbe fordították, s köszönő imát mondtak mellette. A Szeged környékiek déli harangszókor levett kalappal, kévére ülve imádkozták az Úrangyalát; magukra és a búzaföldre keresztet vetettek.
Lakócsán aratás végén a legszebb darab búzából készítették a „Jézuskévét". Ebben kereste ki a gazdaasszony azt a búzatövet, amely három egyforma növésű szép kalászt termett, és piros szalaggal a kalászok alatt egybe kötötte azokat. A „Jézus" körüli búzát sarlóval vágták le, kévébe kötve lefektették „Jézus" köré. Letérdeltek rájuk és imádkoztak, majd „Jézust" otthon, a képek alatt szögre akasztották Új vetéskor kimorzsolták belőle a szemet és a vetőmag közé keverték.
A felsőrekecsini csángók a szoba sarkába, a szőttesek, a párnák tetejére aratás után egy kéve búzát állítottak. Ősszel kimorzsolt szemeit a vetőmag közé keverték Másutt a pajtába raktak el búzakévét („Jézust"), s karácsonyeste a felrakott párnák mellé került a szobába, s újév reggelig ottmaradt, majd visszavitték a helyére, s magja a tavaszi vetőmagot szentelte.
Rábagyarmaton néhány szál búzát levágatlanul hagytak Szent Péter lova számára. Domoszlón Szent Péter lovának és a halottaknak hagytak kalászokat; országszerte pedig az ég madarainak. Erdélyben (Alcsík) az aratókoszorút vivő legényt vagy leányt leöntözték, s a gazda őket kínálta először pálinkával. Az aratókoszorú régen templomi szentelmény volt; alakja, szerkezete, mint az ugyancsak Napot jelölő szent koronáé, s szinte minden templomunknak éke volt.
Városmiskén, aki aratás közben halt meg, annak külön aratókoszorút kötöttek a koporsójára. A kévéket országszerte keresztbe (kepébe) rakták, a felsőt „papkévének" nevezték. Az egyik legenda szerint, amikor az Egyiptomba menekülő szent családot Heródes emberei üldözték a búzaszemmé változott Máriát és Jézust egy szántóvető elvetette. Amikor aratott, Mária kérésére kereszt alakot formált a kévékből; s Mária és Jézus arca ott ragyogott minden búzaszemen (Csíkban ma is így tartják).
A hajdan volt ember annyi termést kért minden esztendőn az Úrtól, hogy jusson a szegényeknek, az ég madarainak, az anyaföldnek, s az elhunyt lelkeknek (Isten nevében) is belőle. A kalászok összegyűjtése a szegények joga volt.
Az ünnep szokásaiban magyar népünk Szűz Máriás lelkülete a maga gazdagságában köszön vissza. Őrizzük és adjuk tovább atyáink lelki kincsét.”