Elérkezett egy új évszak és ezzel a trendváltás időszaka. Igaz, a nyár idén komiszul bánt velünk, de azért akadtak olyanok is, akik hetek óta azt várták, mikor porolhatják le, szerezhetik be az őszi darabokat. Ezúttal a legújabb smink- és hajtrendet mutatjuk be.
Nem új a nap alatt, de méltán népszerű, és mivel rengeteg kifutón választották ezt a megoldást, biztosak lehetünk benne, hogy ismét hódító útra indul. Hosszú, kibontott hajjal szexi, lófarokkal elegáns, míg rövid hajjal androgün hatást kelt. A lényeg azonban mindegyik esetben a határozott, aszimmetrikus választékon van.
Vörösbort minden alkalomra! Legalábbis a szádon most ezt a nyerő, napszaktól és helyzettől függetlenül. Nekünk egy kicsit merész ez a szín – nappalra irodába legalábbis… – éppen ezért csak igazán bevállalós lányoknak ajánljuk mindennapos viseletnek.
Ennek lényege, hogy bizonyos arcrészeket jobban kihangsúlyozol. Leginkább persze a pofacsontot, az állat és a homlokot lehet kiemelni. A technika egyszerű végy az árnyékoláshoz barnás arcpirosítót (esetleg bronzosító púdert) valamint ásványi alapú, csillogó szemcsés púdert a kiemelés – máris kész a csoda!
Ezt a pontot nem is szeretnénk túl beszélni: idén ősszel nem csak a praktikum kedvéért fogjuk lófarokba kötni a hajunkat, hisz aki igazán divatos akar lenni, annak ez szinte kötelező hajviselet lesz.
A barackos árnyalatokat leginkább a tavaszi-nyári sminktrendekben használjuk, de idén felborul ez is. Használd arra ezt a finom, légiesen nőies színt, hogy kiemeld pofacsontodat, de szerezz be a szemedhez is egy palettát. Megéri! Hisz a legtöbbünk szinte szenved a hidegebb hónapok sápadtságától, amit nagyon jól kiegyensúlyoz a barack.
Rebegtetésre felkészülni! Idén minden szépségtrend királynője a hosszú, dús szempilla. Egyrészt divatosak lesznek a hatvanas évek pókszerű szempillái, és a klasszikusan ívelt, hosszú harmincas éveket időző tekintetek is. Ma már nagyon jó minőségű műszempillát kaphatsz szinte bármelyik drogériában, de ha igazán biztosra akarsz menni, akkor fordulj szakemberhez, aki egy-két óra alatt tartós és csodálatos pillákat varázsol neked!
OLVASS TOVÁBB!
Dezodorálás veszélyes összetevők nélkül: Így találd meg a legjobb dezodort!
A meleg nyári napokon, egy intenzívebb edzés alatt vagy stresszhelyzetben valószínűleg mindenkinek eszébe jut, milyen jó lenne, ha az izz...
SZÉPSÉGMilyen arcformához milyen hajhossz illik?
Egyszer minden nővel előfordul, hogy olyan frizurával lép ki a fodrásztól, ami után hetekig nem lesz kedve emberek közé menni. Néha mi ...
SZÉPSÉGIPL szőrtelenítő – 5 fontos szempont vásárlás előtt
Itt a jó idő, és ilyenkor több figyelmet fordítunk a bőrápolásra....
Lassítsd a bőröregedést természetes smart-aging kozmetikumokkal!
Az idő múlását nem lehet megállítani, ami miatt teljesen felesleges szorongani. A smart-aging lényege, hogy ezt elfogadd és helyette ink...
SZÉPSÉGNyiss új fejezetet a hajápolásban Ecoforia termékekkel!
A sok tekintetben egyedülálló, Happy kozmetikumként definiált Ecoforia hajápolókkal csak boldogan végződhet a közös kalandotok!...
SZÉPSÉGKorai ráncok, szarkalábak? Előzd meg őket smart-aging arcápolással!
Alapvetően az emlékekre mondják, hogy az idő múlása megszépíti őket, a smart-aging arcápolási irányzatot követve azonban a bőrödre...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK