Bemutatták a legújabb leletcsoportot Visegrádon

MTI/Bruzák Noémi

Régészeti szenzációnak számító faragott márványtöredékekre bukkantak a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző feltáráson. A leletanyagot hétfőn mutatták be Visegrádon.

Magyar kutatók ismét igazolták a Kordylewski-porholdak létezését

A porholdakon szóródó napfény poláros, ezért e holdak képalkotó polarimetriával jól kimutathatók és tanulmányozhatók.

A francia parlament megkezdte a halálba segítés legalizálásáról szóló törvénytervezet vitáját

A parlamenti vita több mint egy évig is eltarthat, miután a kormány kizárta a gyorsított eljárás lehetőségét.

Szijjártó: elfogadhatatlanok a kötelező európai sorkatonaság bevezetéséről szóló őrült ötletek

Az ilyen nyilatkozatoknak, az ilyen őrült ötleteknek háborús időszakban igen veszélyes és tragikus következményeik lehetnek.

Sziréna

Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: megtalálták a hatodik áldozat holttestét

A szállodahajó cseh kapitányát hétfőn segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Több mint másfél tonnányi világháborús robbanótest került elő egy piliscsabai háznál

A tűzszerészek fémkereső eszközökkel átvizsgálták az érintett területet.

Árokba hajtott egy turistabusz az M3-as autópályán Ófehértó közelében

A busz nem ütközött másik járművel.

Újpesti mészárlás - meggyilkolta anyját és apját, majd a kiérkező rendőrt is meg akarta ölni

MTI/Mihádák Zoltán

Szülei után egy rendőrt is meg akart ölni a pénteken elfogott férfi.

Több házba is betörtek, kettőt felgyújtottak a debreceni elkövetők

A sértettnek közel 27 millió forint kárt okoztak.

Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg

Daniellát és Olivért továbbra is keresik.

Otthon Centrum: az utóbbi fél évben az ingatlanvásárlók mindössze 2,5 százaléka volt külföldi

A vásárlást saját pénzből finanszírozza a külföldiek 92,5 százaléka, hitelt elvétve vesznek igénybe.

A Magyar Ügyvédi Kamara megdöbbenéssel fogadta a köztársasági elnököt ért vádakat

Ezek súlyosan sértik nemcsak a köztársasági elnöki intézménybe, de az ügyvédségbe vetett közbizalmat is.

Belföld

Már több mint egymillió jegyet adtak el a BKK digitális fizetési szolgáltatásával

A BKK eltökélt célja, hogy a jövőben is további lépéseket tegyen a digitális fejlesztések területén.

KSH: áprilisban 4 millió 749 ezer volt a foglalkoztatottak száma

A munkanélküliségi ráta 4,4 százalék.

Megvan a végleges döntés a következő magyar űrhajósról

Annak érdekében, hogy a misszió biztosan megvalósuljon, egy tartalékos űrhajós kijelölésére is sor került.

A héten is meleg, záporos-zivataros időjárás várható

A hét elején átmenetileg csökken a csapadék valószínűsége, majd a hét közepétől ismét megnő a záporok, zivatarok esélye, pénteken több helyen is lehet eső. A csúcshőmérséklet továbbra is 23-29 Celsius-fok között várható, a hét végén délkeleten 31 fok is lehet.

Üzletszerű kerítés miatt emeltek vádat egy modellügynökség tulajdonosa ellen

Szexuális szolgáltatásáért kiközvetítette az általa elsődlegesen a szépségverseny szervezése, illetve a modellügynöksége működtetése során megismert nőket.

KIM: új partnerségi megállapodás segíti a 'topligás' magyar felsőoktatást

A kormány elkötelezett az oktatási kiválóság, a kutatás és az innováció nemzetközi szintű előmozdítása mellett.

Jogerősen lezárult a vádlottak többségénél a Takszöv-ügy tárgyalása

A bűnszervezetben résztvevő vádlottak nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

A DK csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tesz Sulyok Tamás ügyében

Az államfő a kétezres évek elején, még ügyvédként, törvényellenesen játszott át magyar termőföldeket külföldieknek.

Voks 24 - A DK törvénymódosítást kezdeményez az államfői juttatások kapcsán

Ne legyen élethosszig tartó ötmilliós fizetés, szolgálati lakás, háromfős titkárság, ingyenes, kiemelt egészségügyi ellátás, autó, sofőrrel együtt, valamint évi több mint hetven millió forint, amit eljótékonykodhat.

Voks 24 - Vitézy Dávid: háborús filmeket lehetne forgatni Budapesten, olyan rosszak az utak

Változtatni kell ezen - jelentette ki a főpolgármester-jelölt.

Bácsfeketehegy lovasa nyerte meg a Vajdasági Vágtát

Koncz Dorottya Bácsfeketehegy színeiben nyerte meg Hűség nevű lovával a tizenkettedik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Szabadkán szombaton.

A Mol felújította a stratégiai kerozinkészlet tárolására szolgáló telepét

Átadták pénteken a Mol 1,2 milliárd forintból felújított kecskeméti telepét, ahol az ország stratégiai kerozinkészletének mintegy 85 százalékát tárolják.

Szijjártó: átadásra került a Hell Energy 80 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházása

A Hell piaci és társadalmi szempontból is kiemelt fontosságú.

Várhelyi Olivér magyarázatot adott a grúz miniszterelnök elleni 'halálos fenyegetésre'

A bővítésért felelős uniós biztos sajnálatát fejezte ki, hogy telefonbeszélgetése egy részét kiragadták a szövegkörnyezetből.

4 év börtönt kapott egy hálapénzt elfogadó vezető beosztású orvos

Többször is jogtalan vagyoni előnyöket kért, illetve fogadott el a betegek hozzátartozóitól.

Külföld

A táliboknak a tiltott szervezetek listájáról való levételét javasolta két orosz szaktárca

Moszkva "pusztán formai okból, a hivatalos elismerés hiánya miatt nem tervez megemlékezést tartani.

Az EU aktualizálta a schengeni határellenőrzési kódexet

A módosított rendelet úgynevezett átadási eljárást vezet be, hogy segítse kezelni a migránsok tagországok közötti másodlagos mozgását.

Matteo Salvini szerint Ursula von der Leyen az egyik legrosszabb bizottsági elnök volt

Úgy véli, több kárt okozott, mint a jégeső.

Rekordközeli számban kelnek útra az amerikaiak az Emlékezet napjának ünnepi hétvégéjén

Csütörtök és hétfő között csaknem 44 millió amerikai kel útra.

Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg

Aleksandar Vucic szerint ezzel a döntéssel népirtókként bélyegezték meg a szerbeket.

Az amerikai kormány beperelte a zeneipar két meghatározó szereplőjét

A keresettel a monopólium megszüntetését próbálják elérni, ami állításuk szerint korlátozza a kisebb eseményszervezők lehetőségeit, és károsítja a művészeket is.

Az orosz hírszerzés tevékenységéhez nyújtott segítség címén emeltek vádat egy brit férfi ellen

A nyomozók több helyen házkutatásokat is tartottak.

Motoros baleset után kórházba szállították Petr Pavel cseh elnököt

Az uniós államfő egy privát versenypályán sérült meg.

Összedőlt egy turisták körében népszerű szórakozóhely és étterem Mallorcán - képek, videók

Többen meghaltak egy épületomlásban.

Feszültséget okozott Pristina és Belgrád között a koszovói rendőrség akciója

A pénzügyőrök mintegy 1,6 millió eurót (617,5 millió forint), valamint 74,7 millió dinárt (245,8 millió forint) foglaltak le a hat pénzintézetben.

Eurostat: 2023-ban csökkent Európa állatállománya

Az uniós országok között jelentős különbségek tapasztalhatók.

Eurostat: tavalyhoz képest tovább növekedett februárban a menedékjog iránti kérelmek száma az EU-ban

Az EU egészében százezer emberre februárban 16,8 olyan menedékkérő jutott, aki első alkalommal kért menedéket.

Háború

Izrael tagadja a Hamász állítását izraeli katonák elrablásáról

A fegyveresek Dzsabália menekülttáborban egy alagút nyílásához csábítottak néhány katonát, közelharcot vívtak velük.

Négy hónap után ismét rakétatámadás érte Tel-Avivot

Az Hamász iszlamista terrorszervezet négy hónap után ismét rakétákkal lőtte Tel-Avivot Rafahból vasárnap.

Izrael: a rafahi hadművelet nem vezet a palesztin lakosság elpusztításához

Izrael elutasította a Dél-Afrika Köztársaság által megfogalmazott vádat, amely szerint népirtást követ el.

Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét

A büntetőügyben a hatóságok több házkutatást tartottak.

Hazaárulásért 14 évre ítéltek egy novoszibirszki fizikust

Hazaárulás címén 14 évi fegyházbüntetésre ítélte Anatolij Maszlov 77 éves novoszibirszki fizikust kedden egy szentpétervári bíróság.

Az EU jóváhagyta, hogy a befagyasztott orosz vagyon nyereségét Ukrajna önvédelmére és újjáépítésére használják fel

Tekintettel arra, hogy Oroszország továbbra is agressziót folytat Ukrajna ellen.

Aktuális

Monacói Nagydíj - Leclerc az első hazai győztes Monte-Carlóban

A hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, így a sportág történetének első hercegségbeli győztese lett Monte-Carlóban.

Gyorsasági kamion Eb - Négyből négy futamgyőzelem Kiss Norbert idénynyitó mérlege

A szombati naphoz hasonlóan vasárnap is megszerezte az első rajthelyet, majd mindkét futamot megnyerte a címvédő és ötszörös Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb szezonnyitó misanói fordulóján.

Számos halálos áldozata és több tucat sérültje van az USA államait sújtó újabb viharoknak

Legkevesebb tízen meghaltak, köztük gyerekek az Egyesült Államok középső államaiban kialakult tornádókban vasárnapra virradóra.

Leukémiát diagnosztizáltak a szíriai first lady-nél

Az AML egy rendkívül halálos rákfajta, amely a csontvelőt érinti, és gyorsan előrehaladhat.

Dél-Korea betiltotta a Kim Dzsongunt dicsőítő TikTok-dalt - videó

A videó az észak-koreai vezetőt dicsőítő, "barátságos apaként" jellemzi őt - panaszolta Szöul

Elpusztult a világ leghíresebb mémkutyája, Kaboszu

Búcsúztatását vasárnap tartják majd.

Hétvégétől látogatható a Lepkekert a budapesti állatkertben

Hétvégétől fogadja a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert Lepkekertje, ahol tizennyolc trópusi lepkefaj több száz egyedét láthatja a nagyközönség.

Tökmag sorbet lett az év fagylaltja

A fagylaltokat cukrászmesterekből álló szakmai zsűri, közönségzsűri és a szakmai szervezetek zsűrije is értékelte.

Hatalmas robbanás a SpaceX texasi létesítményében - videó

A SpaceX teljesen újrafelhasználható Starshipje a világ legerősebb rakétája, köszönhetően a Szupernehéz első fokozathoz rögzített 33 Raptor hajtóműnek.

Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán

Az épületből még a tűzoltók kiérkezése előtt ötvenen menekültek ki.

Életmód

Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók

A vér-agy gát megakadályozza, hogy kórokozók vagy káros anyagok kerüljenek a vérkeringésből az agyba.

Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók

A terminológia a múlt század közepén kialakított szabályozáson és nevezéktanon alapul.

Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére

Az esetek többségében ez úgynevezett csírasejtes daganatot jelent, ami arra utal, milyen típusú sejtekből származik a daganat.

Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat

A napokban írták ki a gyermek és ifjúsági alapprogramra vonatkozó pályázati csomagot.

Tudomány

A magyarországi hegyi patakok felét ideiglenes kiszáradás veszélyezteti

A magyarországi hegyi patakok felét veszélyezteti az ideiglenes kiszáradás a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (HUN-REN ÖK) vizsgálata szerint.

A James Webb-űrtávcső legújabb adatai szerint a korai Univerzum galaxisai gyorsabban fejlődtek, mint eddig gondolták

A küllők kialakulása egy galaxisban szabályozza a csillagok születését oly módon, hogy a csillagközi gázt a galaxis központi régiója felé vezeti.

Megérkeztek az Európai Űrügynökség Euclid missziójának első tudományos eredményei

Az univerzumról készült öt új kép eddig soha nem látott részletességgel mutatja be az űrtávcső képességét a kozmosz titkainak feltárására.

Az EU a mesterséges intelligenciáról (MI) szóló rendeletet fogadott el

A jogszabály kockázatalapú megközelítést alkalmaz.

Kultúra

Gránátkővel díszített 2300 éves aranygyűrűt találtak Jeruzsálemben

A perzsa vagy a korai hellenisztikus korból, az időszámítás előtti 4. század végéről vagy a 3. század elejéről származhat.

Cannes - Amerikai filmé az Arany Pálma

A zsűri díját egy spanyol nyelvű zenés thriller, Jacques Audiard francia rendező Emilia Perez című filmje érdemelte ki.

Steven Spielberg új sci-fijét 2026-ban mutatják be

Az egyelőre cím nélküli film producere Kristie Macosko Krieger, aki Spielberg A Fabelman család és West Side Story című filmjein is dolgozott.

Cannes - Ováció fogadta az Iránból elmenekült rendezőt és filmjét a fesztiválon

Az első kritikai visszhangok alapján a film komoly esélyes lehet a fődíjra.

Országos Beatles találkozó kilencedszer

Idén már kilencedik alkalommal rendezik meg Budapesten az országos Beatles találkozót. Az esemény június 16-án lesz az óbudai Kobuci Kertben, a találkozó fővédnöke Nick Wass, akinek vezetésével idén Angliában megtalálták Paul McCartney elveszettnek hitt első basszusgitárját.

Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától

A 20. századi magyar színházművészet kiemelkedő jelentőségű alkotója a Nemzeti Színházban kezdte pályafutását 1925-ben.

Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban

Minden eddiginél több, mintegy 80 program, köztük színházi és táncelőadások, koncertek, filmvetítések, előadói estek várják a közönséget idén a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Ilyet?!

Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során

A madarak családfáját bemutató tanulmány végigköveti a madarak törzsfejlődését a dinoszauruszok korában élt első korai madaraktól a mai modern fajokig.

A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében

A régészek hosszú ideje sejtik, hogy az ókori egyiptomiak valamilyen közeli vízi úton szállíthatták a piramisok építőanyagaként használt óriási kőtömböket.

David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják

Összesen 16 nő tett panaszt a bűvész ellen, akinek az ügyvédei visszautasították a vádakat.

A gerincvelő-sérülés gyógyításának lehetőségeit vizsgálják az SZTE kutatói

A gyulladáscsökkentő hatású fehérjék sérült gerincvelőn belüli termelésére a közelmúltban új módszert, az mRNS-technológiát alkalmaztak.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.